Hogy mindig sikerül túlzásba esni a tökéletes kép iránti törekvéssel! Ilyen az, amikor simán elsodorja fotóst és modellt egyaránt a tenger hulláma.
Természetesen mindenért az az átkozott internet a hibás. Mert a Facebook-ra és az instára nem elég egy "viszonylag jó" fotó, olyan kell, amitől hanyatt fognak esni a barátok, a rokonok és az üzletfelek. Szóval igyekszünk kockázatot vállalni, minél jobb pozíciót keresni a tökéletes képért.
Természetesen e sorok írója sem kivétel, én is vacakoltam már eleget képkészítéssel. De ennek lett két következménye: ma már tudom, hogy nincs "tökéletes", nem töltöm az egész időt azzal, hogy megcsináljam a csodafotót. Másrészt meg lett elég rutinom ahhoz, hogy tudjam, mikor érdemes fotózni és mikor nem, és ha felemelem a kamerát, gyorsan meg is csinálom amit szeretnék.
Legyünk vele tisztában: mi, átlagemberek nem tudunk úgy fotózni, mint egy profi, nincs olyan gépünk, nem engednek oda olyan helyekre, nincs hivatásos modellünk, nem utómunkázunk annyit és így tovább. Persze nem minden nyaraló keresi őrülten a jó fotótémát, de ahhoz azért elég sokan, hogy lássunk fura helyzeteket.
Bevallom, mivel magam is amatőr vagyok, elfogadom ha valaki más belesétál a képbe, nem sírok, ha épp felhős az ég, és nagyon vigyázok az értékes gépemre- legyen az digitális fényképezőgép vagy telefon. Nemigen létezik olyan hobbifotós, akinek a képeiért érdemes lenne sokat kockáztatni, akár pénzben, akár testi épségben.
A legszebb emlékek úgyis bennünk csapódnak le, hiszen mi éljük át azokat- a kép csak egy kis kapaszkodó, no meg persze meg lehet mutatni másnak is. De akik nem voltak ott, azok úgysem élik át ugyanazt, vagy esetleg még utálnak is miattuk. Hát akkor megéri az izmozás, felmászni a sziklákra, kockáztatva, hogy gépestől dobjon vízbe minket a tenger?...
