Egyszer újból útra kelhetünk, de ma még senki meg nem mondja, mikor jön el az ideje. Ám most van lehetőség átgondolni, újratervezni mindent, és okosabban utazhatunk, mint korábban.

A világjárvány sokak utazási terveit húzta keresztül. Tudom, a világban vándorolni nem létszükséglet, de attól még fájhat (és nem csak anyagilag) ha meghiúsul egy nagy terv. Sokan beszélnek arról, mi minden fog változni- most akkor mondjunk le az utazásról?

Szerintem konkrétan nincs ember, aki választ tudna rá adni, a mostani világjárvány egészen pontosan hogy fog alakulni. Akkor honnan lehetne tudni, milyen következményei lesznek a mindennapjainkra, ha egyszer vége lesz? Találgatásokba se mernék bocsátkozni!

Hiszen ki tudja, melyik légitársaság megy csődbe, és ki lép ezek helyére. Nem tudjuk, nem fog-e olyan válságba sodródni pár, ma még népszerű ország, hogy a járványtól függetlenül se lesz ajánlatos oda menni. Kiszámíthatatlan, az újrainduló turizmusból szakítani akarók milyen különleges akciókkal csalogatnak majd. És persze rengeteg függ attól, kinek mennyi pénze marad az utazásra. 

Pont a mostani para az, ami szerintem nem marad velünk hosszú távon. Szeptember 11. után módosult pár szabály, de mégsem álltak le az utazások. Az izlandi vulkánkitörés miatt töröltek sok utat, mégis minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ukrajna vagy Irán felett lelőtt utasszállítók- és mi továbbra is gépre ültünk. 

Mert az utazás ma már nem egyszerűen egy apró luxusa az életünknek, amiről adott esetben könnyedén lemondunk. Pont fordítva, sok más dologról, szebb lakásról, új autóról mondunk le azért, hogy világot lássunk. És miért változna meg ez bennünk? Ha újra lehet, még nagyobb kedvvel fogunk majd útra kelni.

Azt viszont nem tudom, mikor jön ez el. Láttam, turisztikai hivatalok is próbálják népszerűsíteni a célpontjukat a nyárra, az olcsó utazási ötleteket megosztó oldalak is ősztől ajánlgatnak repjegyeket. Én viszont egészen biztos, hogy még jó ideig nem veszek konkrétan semmit, mert nincs olyan helyzet, hogy felelősen be merhessek vállalni pár százezres kiadást.

Viszont annak azért sok akadálya nincs, hogy szépen elkezdjünk álmodozni. Olvasgatunk, tervezgetünk, felkészülünk. Ha megnyílnak a kapuk, tudjuk, merre induljunk, mit csináljunk. Akkor talán jobban megbecsüljük, mekkora érték, hogy utazhatunk, s úgy tervezzük az utat, hogy valóban sokat adjon nekünk. Természetesen ízlés dolga, kinek mitől jó egy út, de bármire is vágyunk, mindig lehet kicsit többet találni a sablonos megoldásoknál. Jobban odafigyelhetünk a fenntarthatóságra, arra, hogy ne szemeteljünk. Új kalandok, kevesek által felkeresett csodák, tanulni a világról, az emberekről, új felfogás- ha lesz lehetőségünk, éljük velük, de úgy igazán.

Tudom, most vannak, akik máris azt javasolják, hogy ha majd lehet, csak itthon nyaraljunk. Segítsük honfitársainkat! Az elmélet szép, de... Én nem azért utazok, hogy szegény indonéz, egyiptomi vagy belga embereket segítsek. Hiszen én sem ajándékba kapom a pénzt, amit utazásra költök. Ahogy fentebb írtam, az utazás nagyon sok embernek az élete részévé vált, és Grönlandot nem váltja ki Kehidakustány, mint ahogy Siófok sem tesz elégedetté, ha az Indiai-óceánra vágyok.

A magyar vállalkozások éppen úgy profitorientáltak mint a külföldiek. Ha fontosnak tartod ezt a célt, válaszd őket, nagyon szép dolog. És valóban, rengeteg a gyönyörű hely itthon, amit még biztos nem láttál, pedig érdemes lenne. 

Ám ha mégis mást szeretnél, ne legyen lelkifurdalásod. Könnyedén lehet ideológiát tenni amellé is, ha máshova megyek: mert ott is szegények sok-sok bevételtől estek el. Vagy hogy vannak külföldre utaztató magyar cégek, őket sem szabad cserben hagyni. És így tovább... De nekem nem ez számít. Az én pénzemért, az én vágyaimat akarom megvalósítani. Amíg tudom, amíg bírom- amíg élek. Tudom, önző vagyok. De... Bármikor jöhet valami újabb, a világot megrengető sokk. Ha segíteni akarok bárkinek, akkor inkább utalok támogatást, de a bőrömből kibújni nem tudok. (Az már egy másik kérdés, hogy akár itthon, akár külföldön utazna majd valaki, nem feltétlenül most van az ideje a legdurvább alkudozásnak, hiszen az idegenforgalomban dolgozók ki vannak véreztetve, mindent le lehet nyomni a torkukon...)

Ne is szégyellje magát senki, aki most is pálmafás tengerpartokról, gleccsertúrákról álmodik. Nincs vele egyedül. El fog jönni a mi időnk, tudom. Kivárjuk, hiszen az sem ment egyik napról a másikra, hogy bárki, otthonról, a számítógépe előtt leszervezhet egy világ körüli utat. Ezek az esélyek nem vesztek el, csak épp most átgondolhatjuk, hogy éljünk velük még okosabban. És akkor akár még haszna is lehet ennek az átmeneti bezártságnak...