Megint egy téma, amit jól túl lehet lihegni: újból változtak a kézipoggyászokra vonatkozó szabályok a Wizzair járatain.

Mindez nem sokkal követte a Ryanair hasonló lépését. A helyzet most nagyjábül mind a két cégnél hasonló, csak egy kisebb, könnyebb táska vihető ingyen a fedélzetre, a nagyobb, második táska felvitele fizetős. Akinek ezen felül szüksége van még táskára, az feladós poggyászt vásárolhat.

Nem, ez nem jelenti a világvégét az olcsón utazni szándékozók számára. Aki egy-két napos városlatogatásra utazik, annak eddig is elég volt egy könnyű hátizsák. Én akkor is utaztam így, amikor nagyobb táskát lehetett ingyen felvinni, mert bőven elegendő volt. A sok utazás megtanított rá, mi az, ami feltétlenül szükséges, mi az, ami elhagyható, és mi az, amit bárhol megvehetek ha mégis kellene.

Azt gondolom, úgyis az tudott eddig is élni a pár ezres jegyekkel, aki tudatosan kereste ezeket, ismerte a trükköket, megtalálta a szintén olcsó szállást, transzfert. Nem kevés ritkán utazót láttam én már a reptéren, aki balhézott, mert még azt a szabályt sem ismerte, ami épp akkor aktuális volt, és hatalmas bőröndet cipelt volna "kézipoggyászként". Aztán jönnek a netes panaszkodások, hogy a légitársaság emberei szemetek.

Még mielőtt: igen, tudom, néha előfordulnak kötekedések, de pár tucat repülőút után én azt tudom mondani, amikor betartottam a szabályokat, akkor nem kellett soha vitatkoznom. A kicsi, puha hátizsák minden méretnek megfelelt, slussz. Nem volt miről beszélni. És időben kiértem a reptérre, és időben beálltam a sorba a beszálláskor, és nem rúgtam be a fedélzeten magammal vitt házipálinkától, satöbbi, satöbbi. 

A légitársaság szabályait -meglepetés!- nem mi írjuk, hanem a légitársaság. Természetes, hogy egy-egy ilyen "újítás" arra is jó, hogy bizonyos fizetős szolgáltatások irányába tereljék az utasokat. (Mi a következő Ryanair útra meg is vettük az elsőbbségi szolgáltatást.) De ezek jellemzően nem megfizethetlenek, időnként hasznosak, szóval nálam abszolút a "belefér" kategória. Ha most ez van, ehhez alkalmazkodom. Azt persze zavaró, hogy össze-vissza változnak ezek az előírások, mert a Wizzairnél már létezett régebben a kis kézipoggyász kategória, amit eltöröltek, most pedig ismét előrántanak a kalapból. Na de azért nem a világ vége...

És szép csendben sok más, nem fapados légitársaság is módosít. Akad, ahol eltörölték az alap jegyárhoz járó feladós poggyászt- Európán belül oké, de van amelyik cég a tengerentúli utaknál sem adja alapértelmezettként. Pedig egy amerikai nyaralásra már csak nem lenne rossz egy bőröndnyi cucc- vagy kifelé, vagy vissza, miután bevásároltunk. Van ahol a fedélzeti ellátás szűnt meg vagy lett minimális, bevezették a kézipoggyász súlykorlátozását, eltörölték bizonyos speciális sportfelszerelések ingyenes szállítását, és így tovább. Szóval teljesen értelmetlen a Wizzairt és a Ryanairt szidni, a többi, jóval drágább jegyeket kínáló cég is tett olyan lépéseket, amelyek nem utasbarátak.

A tanácsom pofonegyszerű és közhelyes: tájékozódj! Ne feltétlenül cikkekből, blogbejegyzésekből, hiszen én is azért hagyom ki a konkrét méreteket, mert az ma még igaz, de ki tudja, két hónap múlva is igaz lesz-e? Én senkit nem vezetek félre... Olvasd el a cégek honlapjain az információkat, magyarul is rajta van, mik az aktuális poggyászelőírások.

És tartsd magad azokhoz szigorúan, mérd le a táskát, ha túl nagy, szerezz másika,t nézd meg, hogy tudsz jól bepakolni. Ha nincs rutinod, ezt az egészet ne az utolsó pillanatra hagyd, hanem adj magadnak időt rá. Ha bizonytalan vagy, ne merev kisbőröndöt válassz, hanem összenyomható, puha táskát vagy hátizsákot, amit bárhova be tudsz gyömöszölni. Pakolj okosan, és tervezz ésszel: ha kell a kabát az úti célodon, tartsd magadon, vagy a karodon, ne a táskádban. Tudom, rutinos utazók mosolyognak az ilyen dolgokon, de mindenki volt kezdő- én még emlékszem is, mennyire nem tudtam, hogyan is kellene pakolni, mire érdemes figyelni.

Az utazás jó dolog, de lássuk be, kényelmetlenségekkel is jár. Sokan utálják a repülőtereket, a sorokat, az átvizsgálását, a szűk üléseket, a transzfereket a reptérről, és a lehető legkevesebbet repülnek. Más meg kompromisszumot köt: vállalja mindezt azért, hogy könnyen, olcsón eljusson valahova. Azt, hogy te melyik csoportba tartozol, csak úgy tudod eldönteni, ha kipróbálod. Ám ha ész nélkül vágsz bele és kellemetlenségeid lesznek, azért nem a légitársaság a hibás meg a szabályai, hanem te magad...